
Készítsünk zöldfőzelékeket nyáron!

Az étrendet érintettem az első részben, természetesen érintőlegesen csak pár dolgot említek, amit nem szabad egy köszvényes embernek fogyasztania! Mindenkinek személyre szabva szükséges az étrendjét beállítani mert két ember sics egyforma nincs egyforma két köszvényes megbetegedés!
Tilos: Bab, borsó, lencse tehát hüvelyesek. Gombák, spárga, tengeri és édesvízi halak ( természetesen itt is vannak kiskapuk). Sóska, paraj,zöldbab, füstölt termékek,zsír, belsőségek kolbász, hurka, húsleves, húsok (csak kis mennyiségben és speciálisan elkészítve, előfőzve és a víz leöntve róla!
A zsurló is tilos pedig sok helyen adják! Igaz, hogy vízhajtó de rengeteg benne a kovasav így tiltólistára van téve!
Tilos: Alkohol (sör,bor, egyéb), banán, kókusz. Mindenképp egy állati-növényi fehérje szegény étrendet kell kialakítanunk de úgy, hogy a szervezet ne szenvedje kárát! Zsíros tej is tilos csak sovány tejtermékek fogyaszthatóak!
Mikor teszünk jót a köszvényes problémáinkkal? Első természetesen az orvosunk meglátogatása! Óvakodjunk a felesleges savak bevitelétől, tartsuk be a szabályokat, meg lesz az eredménye.
Természetesen a teljesség igénye nélkül írtam, van akinél erősebb van akinél gyengébb a kúra.
Extra jó recept, a köszvény kezelésében a bajor cékla! Csodálatos, finom és nagyszerű hatása van. Receptjét itt találod, készítsd el!!
Keress meg elérhetőségemen a Gyógyforrás Természetgyógyászatban Miskolc szomszédságában! Köszvény kezelési programra, oldjuk meg együtt!
Tel: 06-70-381-8851
A köszvény régen ismert és a mai napig gyakori betegség. Az ételeink húsok, zöldségek, purinban gazdag élelmiszereink okozzák. A purin a szervezetben hugysav formájában kikristályosodva, körülveszi izületeinket és erős fájdalmat okozhatnak. Régen a gazdagok betegségének hívták, mert ők sokkal több húst ettek mint a szegényebb emberek.
Az okok közé mindenképp odatartozik az étkezés viszont lehetnek veseproblémák is a háttérben. a vese nem képes kiválasztani a megfelelő mennyiségű hugysavat így az megül az izületeken, bőrpírt, gyulladást, erős fájdalmat okozva.
A köszvényt és a köszvényes bántalmakat mindenképpen kezelni kell! Legelső dolog háziorvosunk felkeresése, laborvizsgálatok, vér illetve vizelet vizsgálat. Az elhanyagolt köszvény, vesekövet, izületi torzulásokat okozhat amit már extrém esetben csak műtéttel tudnak javítani.
Az okok között szerepel még a cukorbetegség, természetesen a genetikai tényezők, az elhízás és a mozgásszegény életmód!
Ma már a köszvény jól kezelhető természetgyógyászati módszerek segítségével /kiegészítésével! Például reflexológiai/talpmasszázs kezelésekkel, gyógynövénytarápiával és természetesen személyreszabott étrendterápiával és mozgás terápiával, széndioxidkezelésekkel!
Jelentkezz bátran a Gyógyforrás Természetgyógyászatba, Miskolc mellett, Felsőzsolcán találod! Oldjuk meg együtt a problémát, természetes módszerek, gyógynövények stb segítségével.
(Kapcsolat: 06-70-381-8851)
(feltöltés alatt)
Lehetséges, hogy még nem népbetegség de sokkal több a köszvényes beteg mint régebben..Azért tudnunk kell, hogy a köszvényt eredményesen lehet kezelni diétával, ez purinszegény diéta !! Kerülnünk kell a nagy fehérjetartalmú ételeket (húsok, hüvelyesek, – bab, borsó,lencse ,, tengeri és édesvízi halak, rizs, füstölve tartósított áruk és ezek többnyire húsok. A legtöbb köszvényes ember azt mondja erre ,,akkor már nem ehetek semmit?,, – dehogynem csak előnybe kell részesíteni a zölségeket, főzelékféléket, zöldárúkat. A hugysavdiétához az is hozzátartozik, hogy kevés savas ételt eszünk és iszunk !!
Tudnunk kell, hogy a köszvényes ember izületei hideg és forró hatásra is begyulladhatnak akár hideg vagy melegfrontra is és a szélre, szeles időre !! A köszvény re jellemző, hogy a perifériákon (kéz,láb) gyulladások,deformítások alakulnak ki amik nagyon fájdalmasak. A köszvény a húgysav anyagcsere zavara, a kisizületeken rakódnak ki a savak és ezek okozzák a fájdalmakat.
Hugysavszintünket folyamatosan ellenőrizni kell!! A hugysavdiéta mellett nagyon fontos használni a hugysavszint csökkentő gyógynövényeket ezek vesetisztító, vizelethajtó gyógynövények őket kúraszerűen szükséges alkalmaznunk. ( csalán, gyermekláncfű,nyírfalevél,feketeáfonyalevél, petrezselyemlevél, szőlőkönny,nyírfavíz) A talpreflexológia, reflexmasszázs kezelések is fontosak főleg a kiválasztószerveket kezeljük, könnyítsük, gyorsítsuk ezen szervek munkáját. Köszvényre van célzott talpreflexmasszázs kezelés !!
A köszvény egy nagyont fontos gyógynövénye a feketeáfonya,feketeribizli !! Köszvényes betegnek mindíg kell, hogy valamilyen formában legyen otthon ! Növeli a vérátáramlást és jobban üríti a savakat, már egy adag is enyhülést hoz!! VIDEÓ ITT
A köszvény – dagadás,bőrpír,gyulladás,fájdalom. Régen a gazdag emberek betegségének hívják ma kb. 9-12. ember köszvényes beteg ! Jóhír, hogy kezelhető, javítható amennyiben figyelünk rá….
A honlap használatához az Adatkezelési tájékoztatóban írtakat el kell fogadnia az Elfogad gomb lenyomásával További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.