Barangolásaink:
Nagymamám a Bükkben egy víz átemelőnél dolgozott az erdő belsejében. Sokszor elvitt magával, mikor nappalos volt. Tavasszal minden zöldült, a réteken és az erdőszéleken tele volt mindenféle növénnyel. Ő gondozta ott a növényeket is.
Azt mondta:
„Sanyika, menj be oda, és hozzál nekem abból a növényből, mert jó ha megcsapkodod a reumás derekamat nem fog fájni”
Én akkor még nem tudtam, hogy a csalán csíp, persze Ő ravasz volt, de nem számított arra amit kap. Bementem, és elkezdtem szedni, fájt , csípett, égetett. Egy pillanat múlva viszont mindenhol égetett és csípett. Mire kijöttem a csalánosból, majd megbolondultam tőle.
De azért vittem a jó nagy csokor csalánt. Nagymamám lefeküdt a fűre akkor már , nekem nem kellett több, úgy elvertem az egész egész derekát, lábát, hogy csak. Kiabált, jaj, jaj de jó .. Persze utána leültem, nem tudom mennyi időbe telt amikor fel tudott kelni.
Hát én – bosszúsan a csípések miatt – úgy elvertem vele, hogy jajgatott rendesen. Utána már alig tudott felkelni a fűről.
A csalánt a régi öregek nemcsak gyógyszernek használták, hanem tavasszal a konyhába is bekerült. Leves készült belőle, főzelék, vagy friss saláta – mert ilyenkor tele van erővel és vitaminnal.
A cikk népi gyógyászati hagyományok, saját történet, gyógynövény szakirodalom és természetgyógyászati tapasztalatok alapján készült.
A szöveg szerkesztésében mesterséges intelligencia segített. © Kovács Sándor Minden jog fenntartva
